TOMPA

 

Belterület: 304 ha

Külterület: 7853 ha

Lakosságszám: 4717 fő (2011)

 

Tompa városa Kiskunhalastól délre, 27 km-re fekszik. Az 53-as főúton és a Budapest- Belgrád tranzit vasútvonalon közelíthető meg, bár az állomás a településtől 5 km-re található. Forgalmas nemzetközi közúti személy és teherforgalmi határátkelő a magyar - szerb határon. A település a bácskai löszháton, löszös - homokos területen fekszik. Alföldi területeink közül itt a legtöbb a téli napsütéses órák száma. A talajvíz 4-6 méter mélyen található. Növényzetére jellemzően borókás fehérnyárasok, pusztai és sziki tölgyesek váltakoznak homokpusztai rétekkel.

 Mint a környező települések nagy részének, újkori történelme a török hódoltságot követően indul a Hunyadi család birtokaként. A mai Tompa területén volt pusztákat néhány földesúr cserét követően - Szabadka városhoz csatolták, annak szilaj - félszilaj állattartó területeként. A puszta első építménye a csárda, 1823-ban épült a Szeged - Baja, Halas -Szabadka közötti kereskedelem megélénkülésének hatására. A kiegyezés idejére szántókat alakítottak ki a legelők jelentős részén, ennek következtében elszabadult a homok aminek meggátlására akácerdőket telepítettek. Ebben az időben Redl báró volt  a terület legnagyobb földbirtokosa, aki kápolnát, kastélyt építtetett.

A XX. század elejére a lakosságszám növekedésének és a beépítések hatására faluvá nőtte ki magát a település. Templom, csendőrőrs, temető létesült. A falu szerb megszállás alatt volt 1922-ig, majd a trianoni szerződés értelmében a magyar állam tulajdonába került. A többi Szabadkától elszakadt pusztarészek egy részével együtt, tizenkétezer holdas határral önálló községgé vált Tompa.

 

 

Mezőgazdaság: Az önállóvá vált, mintegy 5000 lelket számláló település földjei 3/4-én néhány nagybirtokos és a vallásalapítvány osztozott. Utóbbi a helyi lakosoknak bérbe adta a földjét azzal a feltétellel, hogy előírta a művelési szabályokat (Norfolki - négyes). Az 1945-ös földosztáskor ezer igénylő kapott átlagosan 5 kateszter holdat. Az 50-es évek tagosításai idején tszcs-k, tsz-ek sora alakult, majd összeolvadtak. Az állami tartalékföldeken állami gazdaság létesült, később egyesült a bácsalmásival. Nagyszabású gyümölcsös telepítés kezdődött és kertészetet, üvegházas palántanevelőt alakítottak ki. A 70-es években a közös gazdaságok az állattenyésztési ágazatot, azon belül a szarvasmarha tenyésztést is fejleszteni kezdték. A privatizációt követően, csak a Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet működik mintegy félezer hektáron, a kelebiai KEL-FEDER Kft birtokol még nagyobb mezőgazdasági területet a városban, a többi apróbb birtok. A mezőgazdaságra ma a pritaminpaprika és paradicsom termesztés az állattenyésztésben a szarvasmarha, sertéstartás és a baromfiágazat a jellemző.

 

 

Az ipari tevékenységek közül a ruhaipari magánvállalkozások foglalkoztatják a legtöbb - elsősorban női munkást. A KEL-FEDER Kft keverőtelepet működtet. A KEFAG Rt az erdőgazdálkodásban érdekelt. A Tompai Faipari Kft beltéri ajtók gyártásával foglalkozik. A kereskedelem szervezésre a II. világháború előtt a Hangyaszövetkezetek, utána a földműves szövetkezetek dominanciája volt a jellemző, ezek szerepét később az ÁFÉSZ vette át, amely 69-ben felépítette a Bácska Áruházat, de felvásárló telepet és TÜZÉP-et is működtet. A kishatárforgalom és a jugoszláv háború nagymértékben fellendítette a kiskereskedelmet és a szolgáltatást a településen: 70 kft-nek és 200 magánvállalkozásnak nyújt közvetve-közvetlenül bevételt. Boltok, éttermek, presszók, telepek, szolgáltató cégek, benzinkutak települtek sorra. Az átmenő forgalom annyira felduzzadt, hogy elkerülő utat kellett építeni a határhoz. A városra az átmenő és bevásárló turizmus egyaránt jellemző.

 

 

A helyi látnivalók közül megemlíthető a Redl-kastély, amelyben szociális otthon működik, valamint a Bárómajori Szent Anna templom. A kastélyhoz 50 hektár park- arborétum tartozik. A kápolna a budai Mátyás-templom mintájára, neogótikus stílusban épült. Tetőzetét zsolnai majolika cserepek díszítik, olasz mester munkái a színes üveg ablakok, az ereklyetartó XVI. sz-i ötvösmunka. Az erdélyi Gyergyóujfalu a község testvértelepülése. Tompán általános iskola, óvoda, művelődési ház, könyvtár, sportpálya működik. Településfejlettségi mutatók: a villany, gáz és vízellátás csaknem teljes körű a belterületen. A burkolt, portalanított utak aránya belterületen 100%.

 

 

Fejlesztési feladatok:  folytatni kell a szilárd útburkolatok kiépítését, mielőbb meg kell valósítani a szennyvízcsatorna hálózat és a tisztító telep kiépítését. Önkormányzati intézményeket át kell építeni annak érdekében, hogy a mozgásukban korlátozottak is igénybe tudják venni a szolgáltatásokat. Fel kívánják újítani, és  bővíteni a Polgármesteri Hivatal épületét, alkalmassá téve a városházával szemben támasztott követelményekhez.

Kultúra, oktatás, közművelődés intézményei :  A  közoktatás területén az óvoda és az általános iskola, a kulturális és közművelődési feladatok ellátásánál a Művelődési Ház és Könyvtár, a sport területén pedig a Községi Sportkör említhető.

 

 

Tompa címerének leírása: A címer csücsköstalpú pajzs, ezüstsávval jobbharánt vágott. A bal pajzsfő vörös mező, benne karcsú, széttartó 3 arany búzakalász. Mindkét oldalon egy-egy megtört lefelé, kifelé ívelő levéllel. A jobb pajzsfő kék mező. A csücsökben vízszintes zöld talajból kinövő balra fordult ekeszarvú és vonórudú kétszarvú arany eke. Az eke szarván jobb felemelt lába karmai között követ tartó, nyakát felfelé feszítő ezüst, figyelmező, őrző daru.

Zászlón, lobogón, egyéb ünnepélyes alkalmakkor használt díszes címer leírása: A pajzs közepén jobbra forduló rostélyos aranysisak lánccal, zöldköves medállal. Fölötte háromágú leveles aranykorona a sisak és a korona alól két oldalra kiinduló jobbra vörös ezüstbélésű balra kék aranybélésű fodros, díszes takaró keretezi, amely a pajzs 3/5-ig ér le.

Szimbolika: A címer vörös mezejében szereplő búzakalászok egyértelműen utalnak a község alföldi fekvésére és az ősi mezőgazdasági alapú gazdaságra. Jobb oldalt a zöld talajból kinövő aranyeke megerősíti az előbb említett szimbolikát, de már jelzi a fejlődő kisebb mérvű iparosodást. A figyelmező, őrködő daru, mint mindig mindenhol az éberséget, óvó gondoskodást szimbolizálja. Határunkban régen – megmaradt nevek jelzése alapján – őshonos költőmadár volt.  A történelem  során határszéli településsé  vált  községünknek  ez a  figyelő,

óvó szerepe felerősödött.