Somogyi Ferenc a vers- és fafaragó

Somogyi Ferenc kultúrateremtő és a hagyományőrző alkotó. Terézhalmán született 1942. november 17-én, a kalocsai érsek birtokán, ahol édesapja gazdatiszt volt. A háború alatt, 1944-ben a Veszprém megyei Kalondra menekültek, Pápától 30 kilométerre. „Csak karnyújtás Szárhegy, rajta meglopott kis hazánk Trianon emléke.” –mondja egyik versében. Felidézve a saját költeménye  sorait, hozzá tesz, hogy ő ebben a szellemben nevelkedett.

 

Később az olajcégnél dolgoztam Nagykanizsán. Amikor a fúrások kezdődtek az Alföldön, 1966 novemberében helyeztek Kiskunmajsára, Halasra 1979 végén költöztünk. Eredeti szakmám esztergályos és szerszámköszörűs, végig a szakmámban dolgoztam, majd gépmesternek kikerültem a fúrótoronyhoz. Kétszer nősültem.

 

 

 Az életemben volt egy katasztrofális törés, a válásom. Ha nem vált volna el tőlem a feleségem, soha nem döbbentem volna rá, hogy másképp is lehet élni. A házasságom évei alatt iszonyatos balgaságokat követtem el a flegmaságommal, a párom lekezelésével. Előtte valami hiányzott belőlem, amiről úgy érzem, hogy ma már meg van bennem. A bajban ismeri meg az ember a barátját, én egy ilyen baráttal a horgászás közben találkoztam. Székely Tibor volt az. Ő hívott abba a közössége, ahol lelki támogatást kaptam és faragni, verset írni is ekkor kezdtem 1990-ben. A bánatom faragtam bele ezekbe a faragványokba. De ugyanez van a versekkel is.

 

Gyerekkoromban a Marcal mellett nőttem fel és ott öt éves koromban a nagybátyám vitt el horgászni először. Első faragványaim is halak voltak, majd a madarak követték őket, amiket fából, csontból faragok. Engem a Jóisten megáldott azzal, hogy ha ránézek egy fára vagy egy csontra, azonnal meglátom, hogy mit tudok kihozni belő, vagy előveszem a Magyarország halai könyvet. Én 62 évesen is büszkén mondom, hogy még ma is sokat tanulok. Ha valami felkelti az érdeklődésemet nemcsak kifaragom vagy verset írok róla, hanem előtte mindent elolvasok róluk. Nem szégyellem kimondani, azon szoktam gondolkodni, hogy most mit kellene tanulni. A mai korral azért nem vagyok kibékülve, mert olvasás helyett az emberek leülnek a hülye TV elé és azt bámulják.

 

Ha tehetem, barangolok az országban. Aggtelektől Dráva partig sok helyet bejártam. Ez így szerzett élményeket is meg szoktam versben örökíteni, fába faragni. Most ajándékoztam egy nagyméretű képet a halasi horgászoknak. A Felső –Tiszán a Kis-Túr befolyásánál láttam egy idős embert, aki egy 60 kilós óriási harcsát fogott ki. A süllőtől kezdve a domonykóig, a sügéren át a csíkhalig szinte minden magyar halat megfaragtam. Összesen 500-550 faragásom van, de ezek többségét elajándékoztam. Európa 12 országában vannak faragásaim. 

 

Azt mérhetetlenül fontosnak tartom, hogy az embereknek adni tudjak, hogy képesek legyek alkotni és emberséget adni. Szeretek a városnak és a hazámnak jó szolgálatot tenni. Van egy fura álmom. Szép volna, ha az egyik országgyűlés kezdete előtt elszavalhatnám az Intelem a 21. század emberéhez című versemet.  

 

A rovatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programja, valamint a Kiskunhalasi Művelődési Központ és a Pásztortűz Egyesület támogatják. 

 

Szűcs Károly